Az újra megjelenő házi karantén alatt jöttem rá, hogy mennyire be akarok menni a városba. Amikor először zártak be minket, mindenki karanténba került, így nem éreztem, hogy bármiről lemaradnék, most viszont elviselhetetlen, hogy nem mehetek oda, ahova akarok. Be akarok menni a városba, panaszkodtam a telefonba. Azok, akiknek nem kell otthon maradniuk, nem értették. Mégis hova mennél? Miért nem pihensz inkább nyugodtan? Hogyhogy hova mennék? – kérdeztem vissza kinek viccesen, kinek felháborodva. Hát, sétálni a Kárászon, amin évek óta mindig csak átrohantam, bemenni a boltokba, bámészkodni az Árkádban, ahol nincs is pénzem vásárolni, beülni a Reök Cukrászdába, vagy a Dock Caféba, vagy a Hatos Rétesbe. Azokra a helyekre vágyom, ahova eddig szégyelltem egyedül beülni, ezért mindig úgy tettem, mintha várnék valakit.

A városban lenni. Ez talán olyan természetes, hogy már nem tulajdonítunk jelentőséget neki. Bent vagyok a városban, jelentjük ki félreérthetetlenül a telefonban, és mind tudjuk, hogy a bent lét a Kárász utcát, a Dugonics vagy a Széchenyi tér környékét jelenti. Olyan közös tapasztalat ez, amihez nem is kell további magyarázat. A „menjünk be a városba” javaslat egyértelműsége nap- és évszaknak megfelelően változik: nyáron fagyizást, télen kávézást, este kocsmázást vagy bulizást jelent.

A bentlét tapasztalata néha nyűggé és problémássá válik. Csak érjek már haza, egész nap a városban rohangáltam, sóhajtunk egy-egy fárasztó nap után. A hova üljünk be este, vagy mit csináljunk a hétvégén dilemmája sokszor eldönthetetlennek tűnik. Nincs mit csinálni ebben a városban, nincs hova menni, panaszkodunk, mikor véletlenül sem találjuk meg a hangulatunknak megfelelő helyet és programot. Vagy elindulunk a spontán döntéseinkre és a városva bízva magunkat, vagy inkább durcásan otthon maradunk.Hiányzik ez a városban lét, az a korábban mindig természetesnek vett állapot, amiből hirtelen szakadtam ki. Bámulom az ablakból a Dóm tornyait, a hidat, és a helyeket, amikről tudom, hogy bent vannak a városban. Azokra gondolok, akik végigsétálnak a Kárászon, bemennek az Árkádba, vagy beülnek egy kávézóba, talán éppen a kedvenc helyeimre, és fogalmuk sincs, hogy milyen szerencsések. Arra gondolok, hogy egy hét múlva felszállhatok a 3-as vagy a 4-es villamosra, hogy aztán a Dugonics téren leszállva ott legyek én is. Mert akkorra már ismét megtehetem, és ennek a szabadságnak a birtokában – míg az érzés újra természetessé nem válik – biztosan tudni és érteni fogom, hogy végre, végre bent vagyok a városban, ahová annyira vágytam!

Kérvény

Alulírott, Szegedi Tisza (leánykori neve: Szőke Tisza, lakcím: Szeged (is); szül. ideje: több millió évvel ezelőtt; szül. helye: Ukrajna; anyja neve, apja neve: Fekete-Tisza és Fehér-Tisza) kérvényezem a környezetvédelem és a globális felmelegedés ügyére hivatkozva Szeged Megyejogú Város lakosságát, hogy PET palackokkal, üvegekkel vagy bármilyen szeméttel a vizemet és a partomat ne szennyezzék. A partot körülvevő sétányra a jelen kérelem keltétől a törvény által meghatározott 2 hónapon belül még több szemétgyűjtő helyet kihelyezni, illetve a jelenlegi helyzetet a hulladék megfelelő elhelyezésével és rendszeres szemétgyűjtéssel a szegedi lakosok orvosolni szíveskedjenek. 

INDOKLÁS: 

A vizem élővilágában megtalálható számos halfaj tagjai, például a ponty (Cyprinus carpio Linné – Karpfen), a dévérkeszeg (Abramis brama Linné – Brachsen) és a kárász (Carassius carassius Linné – Karausche), beleakadnak a folyóban úszó szemétbe, ami ellehetetleníti számukra a mozgást, és elpusztulnak. 

Áradásomkor az összegyűjtött hulladékot tehetetlenül az árterekbe sodrom, ezzel veszélyeztetve az ottani víziökoszisztémát, ezáltal olyan növények fennmaradását is, mint például a közönséges nád (Phragmites australis) vagy az őszi kikerics (Colchicum autumnale). 

Az ártéren lerakódó PET palackokba az olyan vízparti madarak csőre is beleakad, mint a kanalasgém (Platalea leucorodia), vagy a búbos banka (Upupa epops), ami ellehetetleníti számukra a mozgást és a táplálkozást. 

A vizemben megtalálható hulladékmennyiség megnehezíti a szegedi lakosság, illetve a turisták egyik kedvenc szórakozását is, a strandolást. A strandolók, ezáltal a turisták számának csökkenése, egyúttal bevételcsökkenést okozhat Szeged Megyejogú Város lakosságának és vállalkozóinak. Ily módon, ügyem kivizsgálását és megoldását a strandszezon közeledése is sürgeti.

Ezen indokokat figyelembe véve kérvényezem a kérésem megfontolását és a felvetett probléma megoldását! Amennyiben kérvényem ismételten figyelmen kívül hagyásra kerül,

kénytelen leszek természetjogi lépéseket tenni és a szeméthordalék partra vetésével, árvízzel, árasztással fellebbezést benyújtani. 

Szeged, 2023.02.14. 

Szegedi Tisza
Tisztelettel

Szegeden a legjobb biciklivel közlekedni! Ezt a sokat hallott mondatot minden itt élő ismeri már. A bicikliutak időnként összegabalyodó hálóként szinte az egész várost lefedik, könnyedén eljuthatunk egyik helyről a másikra. Szegeden minden csak húsz percre van! – idézik nevetve a barátaim a már általam is szétkoptatott mondatot. A bicikli a barátod – mondják a kerékpárok szegedi szerelmesei, de vajon a szegedi bicikliutak a barátaink-e?

Amikor tekertem Budapesten és a mellettem elhúzó autóktól megrémülve felhajtottam a járdára a tárt karokkal üvöltöző gyalogosok közé, hirtelen rájöttem, hogy a szegedi bicikliutak egyértelműen könnyebbséget jelentenek. Barátságosan kalauzolnak végig az utcákon, az Anna-kútnál testi épségemet óvva elvezetnek a forgalmas autóúttól a házak mögé. Megkönnyebbülten tekerhetünk végig a Stefánián, majd hajthatunk le a Dóm tér felé, anélkül hogy a türelmetlenséget vagy bosszúságot okoznánk. A bicikliutak első látásra a szegedi kerékpárosok barátai.

A barátságtól és odafigyeléstől megnyugodott érzéseim azonban semmivé lesznek, abban a pillanatban, amint a Belvárosi híd lábánál kialakult labirintushoz érkezem. A frissen felfestett sávok olyan játékra invitálják az arra tekerőt, amely az általános iskolai feladványokra emlékeztet: „A biciklis nem találja az útját a hídra, a Széchenyi térre vagy a Somogyi-könyvtár felé. Segíts neki megtalálni a helyes irányt!” Kis gyakorlás után persze, bele lehet szokni a reggeli csúcsforgalom társasjátékába, de mint néhány barátság esetében, először itt is gyakorlásra volt szükség.

Aztán, aki a Dóm tér után kihajtva az Aradi vértanúk tere mellett a vasútállomás felé veszi az irányt, hamarosan szembesül az addig barátságos, kissé játékos utak legnagyobb trükkjével, a láthatatlanná válással. Hová tűnt az eddig olyan biztosnak hitt út? Halvány jelet vélek felfedezni, ami egyenesen a három sávos út közepére vezet, de a festés már szinte egészen lekopott. Elbizonytalanodom. Néha találkozom egy merészebb biciklistárssal, akit követve átjutok, vagy a vereséget beismerve gyalog vágok át a téren. Azt, hogy pontosan hogyan kellene szabályosan átjutnom a másik oldalra, azóta sem tudom. Az Aradi tér útja megoldatlan rejtélyként többféleképpen is megoldható, mint egy vers, amiben talán túl sokat bíztak az olvasóra. „Te hogy szoktál átmenni biciklivel az Aradin?” – kérdezem ismerősöktől, barátoktól.  A megoldások száma végtelennek tűnik.

A gesztenyeszedés olyan, mint a lego: 0-tól 99 éves korig bárkinek ajánlott.

Érdemes már augusztusban elkezdeni a keresgélést. Előfordul, hogy már ilyenkor találhatunk kisebb darabokat.

Augusztustól egészen november végéig figyeljük a fák leveleit. A gesztenyefa levele egy kövér kéz szétálló öt ujjára hasonlít. Ha ezt meglátjuk, alaposan vizsgáljuk át az avart.

Gesztenyefát bárhol találunk a városban, de az olyan népszerű helyeken, mint a templomterek, az óvodák vagy a játszóterek, gyorsan felkapkodják. Keressünk kevésbé ismert helyeken, például a Szamos, a Béke vagy a Szentháromság utca gesztenyefái.

Nagy esőzések, vihar vagy szeles idő után közvetlenül az egyébként forgalmasabb helyeket is érdemes felkeresni. Ilyenkor olyan nagy mennyiségű gesztenye esik le a fákról, hogy nagy eséllyel nem tudják azonnal az összeset felszedni.

A gesztenyék közül a frissebbeket, a viaszosabbakat válasszuk. A megszáradt gesztenyék valószínűleg tavalyiak, ezért sokkal hamarabb elkezdenek összeszáradni, külső rétegük megkeményedik és a gesztenyebaba készítésekor nehezebb lesz átfúrni.

A régi gesztenyék arról ismerhetőek fel, hogy könnyebbek, mint a frissek, színük sötétbarna és hiányzik róluk a viaszos réteg.

Ha a gesztenye a tokjával együtt esik le a fáról, de nem nyílik szét, akkor a tokra finoman ránehezedve nyomjuk szét anélkül, hogy a gesztenyét is széttaposnánk. Úgyis dönthetünk, hogy kézzel feszítjük szét a héjat, de ilyenkor a tüskék összeszúrkálják a kezünket.

Ha gesztenyebabát szeretnénk készíteni, gyűjtsünk néhány héjdarabot is. A héjból kalapot, ruhát, páncélt, ágyneműt készíthetünk a babának.

Babát úgy készíthetünk, hogy a darabokat egyesével átfúrjuk, majd hurkapálcával vagy fogpiszkálóval összekapcsoljuk. Ha az átfúrás nehézséget okoz, használhatunk ragasztópisztolyt is.

A babán kívül a gesztenye kiváló alapanyag karácsonyi díszek, például adventi koszorú készítéséhez vagy díszítéséhez.

Gesztenyét akkor is érdemes gyűjteni, ha semmit nem akarunk belőle készíteni. Már maga a gyűjtés folyamata könnyed, megnyugtató, pozitív érzéseket kiváltó őszi tevékenység.

Mindig tegyünk egy vagy két darabot a zsebünkbe. A friss gesztenye nyugtató hatással van ránk, stresszhelyzetben pedig észrevétlenül simul a tenyerünkbe.

Ha szorongást vagy szomorúságot érzünk, bármikor a kezünkbe foghatjuk és megszoríthatjuk. A hatás nem százszázalékos, de talán nem érezzük magunkat annyira egyedül.