Címkearchívumok: Vajsenbek Peti

Ki a magasabb?

Gyerekkoromban sokat jártunk le a Zápor-tóhoz anyukámmal és a  tesvéremmel,Verával. Az egyik közeli tízemeletesben laktunk, nem kellett messzire sétálnunk. Ameddig anyukám a padon nyújtóztatta fájós lábait, mi Verával játszótereztünk, mindig együtt, soha nem volt olyan, hogy ameddig ő hintázott, én mászókáztam volna. Még a csúszdán is együtt csúsztunk le, általában ő elöl, én hátul. 

A kedvenc játékunk mégiscsak az volt, amikor a tó előtt állva azon versenyeztünk, hogy melyikünk tükörképe a magasabb. Az enyhe fodrozódásban néha magasabbaknak tűntünk, mint a házak, és ezt örömmel mindig el is újságoltuk anyának. Néha apát is lehívtuk, hogy ő döntse el, ki nyerte a versenyt, én, Vera vagy a panelek.  

Néha úgy próbáltam elcsalni a köztünk lévő három év korkülönbséget, hogy pipiskedtem, de erre néha rájött Vera is, és akkor megpróbált belökni a tóba. Soha nem sikerült neki. Ezek után a cipőm hegyével próbáltam pöckölni a vizet, mert úgy gondoltam, hogy így magasabb leszek, apa többször is engem kiáltott ki nyertesnek ezek után. 

Az ablakomból pont rá lehetett látni a tóra, ha úgy verődött vissza a fény, mintha ott lennék. Ilyenkor integettem, hátha az emberek visszaintegetnek a tükörképemnek. Mondjuk ez soha nem történt meg. De egyszer egy kutya beugrott a vízbe, és pont odaúszott, ahová tükröződött, ahonnan látszódtam a víz felszínén. Azt hiszem, emiatt volt, hogy Verával végül kikönyörögtünk egy kutyát karácsonyra. 

Bodzának neveztük el, és mindig a tó körül sétáltattuk. Ez volt egy idő után az egyetlen közös programunk, Vera már a középiskolai évekre készült lélekben, kozmetikus szeretett volna lenni. Egyre gyakrabban zárkózott be a szobájába és a tükör előtt sminkelt, párszor még vlogokat is tett fel a Youtubera. Ilyenkor nem is reagált arra, hogyha hívtam vagy kopogtam az ajtaján. Arra se válaszolt, ha anya kereste, teljesen megváltozott, tiszta dili lett.

Bodzával viszont mindig nagyon jókat játszottam. Mi ketten nem akartunk olyan komolyak lenni, mint mindenki körülöttünk, csak jól éreztük magunkat. Egyszer, amikor Vera épp vlogolt, egyedül vittem le sétálni Bodzát, és a kedvenc játékomat játszottuk. A tó partján, pedig mintha ő is ráérzett volna a játék lényegére, két lábra állt és nekem dőlt. Ugyanolyan magasak voltunk, de így is jól éreztem magam, nem akartam fodrozni a vizet.

Fotó: Matyi
Szöveg: Vajsenbek Peti