Persze, közhely, hogy mennyi különbség is van az őszi és a tavaszi 15°C között. Hogy ősszel már a melegebb kabátért nyúlsz, tavasszal a dzsekit is képes vagy otthon hagyni. Anyáink a fejüket ingatják, rosszallóan utánunk kiabálnak vagy telefonon kérdezgetik aggódva a távolból. Van-e rajtunk kabát, nem ültünk-e kint még túl sokat, időben hazaértünk-e, meg fogunk-e fázni, mert hát ilyenkor a legkönnyebb. Az anyáinknak mintha fogalma sem volna arról, mit jelent a hátunkon érezni még hatkor is, hogy tényleg hosszabbodnak a nappalok. Ereje van a napnak, melegíti a még vastag téli pulóvereinket, megtörténnek az első rozéfröccsök, kimerészkedünk délután a rakpartra is, leülünk, kint maradunk, amíg ránk nem sötétedik. Megnyitottuk a szezont, írjuk az Instagram sztorikba, és elhisszük, hogy a szezon tényleg nem nyílna meg nélkülük.

Beszédaktus. Lovaggá ütöm, házastársaknak nyilvánítom, megígérem, megnyitom. Ezeknek a szavaknak tényleg mélyebb jelentése van, mert megtörténnek velünk. Az első fröccs az valódi, nem lehet véletlen. Ahogy egy hajóhoz sem véletlenül vágsz hozzá egy pezsgősüveget, vagy egy nagy lehetőségre sem koccintasz véletlenül. Az első fröccsünk is döntés. Ezt a hajót Arany Sólyomnak nevezem el az első és utolsó utca neve után, amiben éltem. Ezt a tavaszt a lehetőségek tavaszának nevezem el, mert a rakparton ülve az első fröccsünkkel a kezünkben képtelenség volna másképp gondolni. Megfázunk, persze, hiszen az anyáinknak mindig igaza van, de még el kell használni azt a 20-30 papírzsepit, amit a téli kabátjainkban, táskáinkban cipelünk, meg kell ennünk az utolsó novemberben vett csípős csirkés leveseinket, talán még néhány szopogatós cukorkát is lelünk az íróasztalunkon. De az anyáink nem érthetik, hogy ez mennyire lényegtelen.

Mert megérte, ezt fogjuk érezni, mert van mire gondolnunk, ha az orrfújás ki is dörzsöli az orrcimpánkat. A megfázás azoknak való, akik a hidegben ragadtak. Mi nem vagyunk olyanok, de ezt nem tudjuk elmondani az anyáinknak, pedig értik, ugyanakkor, ők mégiscsak az anyáink. Ők nagyokat szellőztetnek a lakásban és könnyebb cipőket, lazább anyagokat, könnyebb sálakat választanak. Hétvégén rábírnak minket, hogy pucoljunk együtt ablakot, és ezzel a lehető legtöbb napfényt engedik be hozzánk. Az erkélyre viszik a szárítót, letakaríttatják a bútorokat, a virágok sorsán gondolkodnak, de még megfontoltak, tudják, hogy vannak hidegebb reggelek, hosszabb éjszakák.

És az anyáink minket néznek az erkélyről, ahogy gyerekkorunk óta mindig néznek. Addig mehettünk el, amíg onnan látnak, és ha tágultak is a határaink, látják merre indulunk hazulról, tippelgetik merre megyünk majd, és nem mondjuk el, de pontosak a tippjeik. Tudják, hogy mikor nyitottuk meg a szezont, mert ők is voltak fiatalok, és ők tartogatták utolsó két adag Neo Citrant és a szilveszterről megmaradt utolsó üveg rozét.