Kétféle cukrászda van. Csak kétféle cukrászda lehet. Az egyik olyan, ami közel van hozzád. Oda jársz be, ha hazafelé ennél egy krémest vagy egy linzert, oda mentek be egyszer-egyszer gyerekekkel játszóterezés után, oda térsz be egy naposabb késő őszi vasárnap, ha csak pár percet sétálnál a takarítás és pakolás végeztével, mielőtt lemegy a Nap. Nem egy kifejezetten jó cukrászda, kedvesen mosolyogsz azokon, akik dicsérik. Van egy-két jó sütijük azért. Szereted, hogy van csoki a keksztekercsen, mert valami roppan az egyállagú masszában, tetszenek a kancsal békasütik, a gyerekeid is szeretik. A kiszolgálás is olyan, amilyen. Udvariasak, még rád is mosolyognak, ahogy illik, de tudjuk, hogy ez csak megszokás, a fásult mosoly a közeli cukrászdából.

A másik cukrászdában a lelkedbe mosolyognak bele. Drágábban adnak egy-egy szeletet, de az asztalodhoz viszik. Minőségi alapanyagokból készítenek bátrabb ízeket. Nem ismersz senkit, aki melléfogott volna, pedig az egreses tortát például csak kíváncsiságból kérted ki, mert gyerekkorodban nem szeretted az egrest, de az ilyeneket kinövi az ember, pláne egy jó cukrászdában. Ez nem egy randi végén bekapott gyors mignon, hanem egy randinak az eleje. Ízlelgeted a cukrászkrémet, amiben nem ismered fel pontosan a fűszereket, pedig mintha egész gyerekkorodban ezt etted volna, minden falattal új esélyt kapsz, de nem tudsz eléggé figyelni, túl finom.

Innen rendelsz tortát, mindig eggyel nagyobbat, mint amennyien lesztek, kelleni is szokott akkora. Ha nincs más kívánság, mindig barackosat veszel – a cukrásznő azt mondta, van valami a magyar néplélekben, amitől mindenki imádja a barackos tortákat. Ez a nemzeti minimum, ezzel nem lőhetsz mellé sosem, és te biztosra mész. Ahogy biztos vagy ebben a cukrászdában is, pedig kint van a világ végén, legalábbis messze onnan, ahol ti laktok. Át kellene szállni, de visszafelé inkább taxit hívsz. Egy tortával lehet villamosozni, de nem érdemes, nem ér annyit az az izgalom, és hát, tudod milyen vagy, milyen szerencséd szokott lenni.

Ez a másik cukrászda nem esik útba, odamenni mindig program. Végállomása egy nagy vasárnapi kirándulásnak vagy egy nehezebb iskolai napnak. Kabátot húztok az egész családdal, sétáltok néhány megállónyit, akár több cukrászda mellett is elmehettek közben, amik szóba sem jöhetnek akkor. Kevesebbet ebédeltek, de lemozogjátok úgyis, egész héten arról beszéltek, hogy beültök majd a megszokott asztalhoz, ki-ki az ablak elé, vagy  az ablakkal szemben, jobbról lép be a felszolgáló, megjegyzi, hogy kinek mit hozott, figyel rátok.

Ide jártok cukrászdában lenni,  családostul, évek óta. Az ilyen cukrászdákkal történeteitek vannak, mosolyaitok, ünnepeitek, ismeritek már a járást, de itt kísérletezni is mertek, tudjátok, hogy biztonságban vagytok.