Anyám trénere szerint nem feltételes módban kell kívánni. Nem arról kell beszélnem, hogy mi lenne, ha megnyerném a lottót, hanem, hogy mi lesz akkor, amikor megnyerem. Nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el az anyámnak, hogy nekem tényleg ezek a kijelentő mód, jövő idők a terveim, és hogy a jövőmről csak úgy tudok gondolkodni, hogy elalvás előtt ezekhez az alárendelő mondatokhoz írok főmondatokat.

Amikor megnyerem majd a lottót, két lakást fogok venni magamnak. Egyet a belvárosban, közel a kedvenc kocsmánkhoz, közel a nonstophoz, ha bármire szükségem van, közel a jó iskolákhoz – gondolni kell a még tervben sem lévő gyerekekre is –, és közel ahhoz a felújított játszótérhez, ahol sok mindenről beszélgettünk már éjszakánként, viszont nem annyira közel hozzá, hogy felhangozzon a gyerekzsivaj.

A másik lakás a Rókuson lesz, közel a kettes megállójához. Azután sem akarok vezetni, hogy megnyertem a lottót, akkor is félek majd a forgalomtól, a figyelemzavarom sem múlik majd el a pénztől. Talán többet fogok majd taxit hívni, de azért fontos az is, hogy karnyújtásnyira maradjon a kettes: a legtöbb barátom a pályája mentén lakik, a kedvenc könyvesboltom és kedvenc lacipecsenyésem is csak néhány méterre van a megállóktól, a fodrászom szalonjából is rálátni a sínekre és az elhaladó járművekre. Azt hiszem, ebben a másik lakásban fogok élni. Innen szervezem majd az életem, a belvárosiba csak akkor megyek majd, ha úgy hozza, mert éjfél után már nem jár a kettes, vagy mert ki akarok kapcsolódni a mindennapokból. Az egy nyaraló lakás lesz a belvárosban, és sokat fogok ott nyaralni, nézem az erkélyről órákon át a forgalmat, az volna tökéletes, ha a konyhaablakból a Tisza is látszana.

Amikor megnyerem a lottót, számlát nyitok a kedvenc helyeimen, hogy ne húzzuk a fizetéssel egymás idejét minden sör vagy minden zacskó ropi után, és hogy minél több időt töltsek a barátaimmal, akik pontosan ugyanazok az arcok lesznek, mint akik most. Csak az ehet a ropimból, akikkel fagyoskodtunk a nonstopba menet, vagy akivel hintáztunk és válogattunk kavicsokat nyári éjszakákon.

Amikor megnyerem a lottót, majd nem azért fogok piacra járni, mert ott olcsóbbak, hanem mert ott finomabbak a zöldségek és gyümölcsök, és mert úgy készítenek kapros sajtot, ahogy azt én megszerettem. Sokat beszélgetek majd akkor is a kofákkal, recepteket cserélünk, összemosolygunk a nénivel, akitől vágott virágot veszek, és mindig nagy borravalót hagyok, mert ezek az emberek aztán tényleg megérdemlik.

Egy barátom szerint, aki bújja a pszichorovatot minden magazinban, a slow, a lassúság az ellenkultúra ebben a felgyorsult világban, én pedig, amikor megnyerem majd a lottót, eszerint fogok élni. Persze ez nem ellenkultúra, mondaná a barátom, hanem luxus, és nem értené meg, hogy ugyanazt a véres hurkát eszem majd a főút melletti lacipecsenyés műanyag székében, és ugyanazt a fröccsöt iszom majd őt hallgatva a hátsó asztalnál, és virágból is azt fogom megvenni, amit jobban megsütött a nap, vagy beakadt valahol a szállító kosárban, csak közben lassú leszek majd. Talán nem progresszíven lassú, ezt nem értené, azt hiszem, hanem csak úgy, lassú, mint én, és ahogy a város lassú tud lenni egy főút melletti műanyag asztalnál vagy a piacok nyüzsgő forgatagában.