Tudod, az a vers jutott eszembe, amit olvastuk talán a múlt héten, tudod, amelyik arról szól, hogy minden rendben. Hogy nincsen semmi igazán említésre méltó, csak jó minden. Erről a délelőttről jutott eszembe. Hogy könnyen tudtam öltözni, egyik ruhámat a másik után, nem úgy, mintha kismadarak öltöztetnének, de mégis könnyen. Jó tempóban, talán így jobban érted. Volt időm rendesen befűzni az övet, nem útközben kellett igazgatni, megnéztem, hogy melyik kardigán megy a felsőmhöz, nem csak úgy találomra felvettem egyet. A Spotify is jó tempóban váltott, ritka kegy nála, de a zene minősége sem romlott, amikor a mesterséges intelligencia átvette az irányítást a dalválasztás felett. Amikor indulásnál felvettem a fülhallgatót, nem kellett állítgatni, új zenét keresni, működött minden, tényleg olyan, mint az a vers, ezt akarom elmesélni.
Nem kellett korán indulnom, délben volt az első órám. Előtte átvettem a könyvesboltban a rendelésemet, Catherine Millet memoárja, amiben a gyerekkoráról ír, akciós volt online, reggel kaptam az SMS-t, hogy át lehet venni. Beugrottam nyomtatni, ott vettem borítékot is, tényleg, majd emlékeztess, hogy kell mennem postára, a szerződéseket is, amiket nyomtattam, meg mást is fel kell adnom, majd elmesélem azt is, és nem tudom elmagyarázni, csak valahogy az egész gördült. Érted, tudom, hogy kinevetsz, tényleg hülye szó, de ez a helyzet, zajlott, gördült minden, ahogy annak történnie kell.
Közben még mindig kurvajó zene szólt, bepisilnél, ha tudnád. Jó, elmondom, Julia Lindholm, úgysem ismered. Akkor hallgattam sokat, amikor a német nyelvvizsgára készültem, az egyik levélbe bele is írtam az egyik számnak a címét, hogy wir leben nur einmal, csak egyszer élünk. Igen, az érvelésbe írtam, kellett még négy szó, mondhatjuk, meg a humort amúgy is bírják, gondolom. Jobb, mint unalmasan leírni, hogy szerintem ne menjünk stoppal Kenyába akkor sem, hogy ha ez a legnagyobb álmunk. Igen, az önmegvalósítás volt a téma, mindegy is, nem ezt akarom mesélni.
Szóval Julia Lindholm szólt, fantasztikus nő, vakítani lehet a hangjával, olyan boldog az egész nő. ABBA-t énekelt a karrierje elején, németül, amúgy csak három évvel idősebb nálam, a múltkor megnéztem, de volt egy közös dala Dr. Albannal is, meg saját dalokat is ír. Ilyen közhelyes az összes, de annyira szép meg érthető, egy aranybánya volt, amikor németeztem. Az van ezzel a nővel, hogy vidám és annyira vegytisztán vidám, hogy belehalsz. És érted, ezt akarom elmesélni.
Mentem át az úton, tudod, ott a nyomtató mellett, megállt minden autó, ezen pont pár napja nevettünk Csabival, ott ötven méterenként van zebra, ha akarna sem tudna gyorsan menni vagy nem megállni szerencsétlen autós, mindegy. Mentem át az úton, aztán meg a téren tovább, és sütött a nap, tök vidám szettem volt, sárga-kék-farmer, az övem sem baszkolódott, pedig mostanában mindig baszkolódik, lehet elnyúlt már, vagy nem tudom, van-e az öveknek ilyen lejárati idejük, hogy tönkre tudnak-e menni.
Szóval mentem, és minden rendben volt, sétáltam, és tudod, van az az érzés, hogy egy klipben vagy. Hogy minden rendben lesz, és hogy amíg a zene nem áll meg, addig felvétel van, és addig nem lehet gond. És akkor így felbasztam magam magamon, bár nem ez a jó szó, de hogy mégis. Azt jutott eszembe, érted, hogy tényleg ennyi vagyok-e, hogy csak mert jó nekem, akkor egyből egy ilyen filmbeli hülye vagyok-e, vagy hát egyből annak kell-e képzelnem magam. Ne is mondd, mert nem is kell mondanod, tudom, megint túl jó volt minden, és csináltam magamnak problémát, csak elkezdtem figyelni arra, hogy nem egy videóklipben vagyok. Pedig ahogy mentem át, olyanok voltak a fények is, mint egy jól megválasztott objektíven át a felvétel, vidám zene szól, vidám voltam, de az mégsem volt egy videóklip.
És hogy nem voltam dühös, ne érts félre, azt hiszem elég radikálisan fogalmaztam meg az előbb a problémát, csak így tényleg meglepődtem magamon, hogy majdnem nem tudtam ebből az egészből kiszakadni. Pedig ez nem a klip volt, hanem Szeged, nem egy híresség volt, hanem én, épp órára mentem, Julia Lindholmot hallgattam, érted, annak örültem, hogy óra előtt még lesz időm pisilni is, és oké, szép meg jó, meg örömteli, meg minden, de nehéz volt túllépni ezen a klip témán csak úgy. Nem tudom ennek van-e értelme, de szerintem tökre van, hogy figyelmeztetnem kellett magamat, hogy oké. Hogy jó minden, de ez nem klip, érted. Hogy nem volt klip.
