Osztálytalálkozó

Ahogy elindul az ember a a Dugonics tértől a Kárász utcán át a Széchenyi térig, azt gondolhatja, hogy ilyen egy szegedi hétköznap. Tágas, egyenes, mindig a célra tart, a végén jutalom várja: télen a színes óriáskerék, nyáron a platánfák árnyéka. Pedig vannak másféle hétköznapok is, amik nem ilyen kényelmesek, nem ilyen elegánsak, és első ránézésre nem is találni bennük semmi különöset, a szépség bennük mélyen el van rejtve. Egy-egy bőkezű időszakot gyakran ilyen napok követnek, és nem marad más választásunk, ezeket az utakat is meg kell tenni.

Aki folytatja az útját, például a Takaréktár utcán, máris egy másik világba csöppen. Egy árnyas kis utca, egy kényelmes féregjárat vezet át a széles Tisza Lajos körútra, ami már egyáltalán nem sétatér, sőt valódi út, autós közlekedésre való, a munkába menők, a dolgukat intézők számára van építve, és róla a forgalmat, mint nagy víztömeget a kis hajszálcsövek, a felsővárosi utcák vezetik el. A Juhász Gyula utca egy lassuló pihegés, ahogy  szatyrokkal a kézben sétálsz este hatkor a boltból hazafelé: itt már az otthonlétre készülsz, és arra, hogy tényleg magad mögött hagyod a munkát. 

Innentől már itthon vagy, már minden ismerős, az autók, amik a házak előtt állnak, a macskák, akik átkelnek az úton, az utcanevek, amik egy rég eltűnt világról szólnak, amelyben még nem tanárok, könyvelők, social media managerek és önkormányzati képviselők éltek itt, hanem hajósok, cipészek és sóhordók. Errefelé nincsenek nagy áruházláncok, csak kocsmák és kisboltok, amik nem a heti nagybevásárlókat, hanem az egy zacskó cukorért leugrókat szolgálják ki. Ezt a környéket egyszerűen csak tudod: barátságos, ezért kiismerhető, unalmas, de nyugodt, neked már nem is tudna újat mutatni. 

Vannak ilyen napok. A szatyor vágja a tenyered, a kis utcán néha magad mögé nézel, de most már tényleg egy sarok, és hazaérsz. Úgy képzeled, hogy az út, amit ilyenkor végigjársz, felülről labirintusnak tűnik az eldugott utcákkal, amiknek a mélyén, mint téli álmát alvó állat, ott fekszel te. Mocorogsz, fészkelődsz, beilleszkedsz, laksz.

Aztán van olyan nap is, hogy a volt gimnáziumi osztálytársak találkozót szerveznek, és felmentek a Szent István téri víztorony tetejére. Nézed a környéket, ami már nem tud meglepni. A szemeddel egy darabon még tudod követni az utcákat, keresed a tied, de  nem labirintust látsz, hanem kis udvarokat és játszótereket, amiket körbezárnak a nagy házak. Azt látod, hogy olyan az egész, mint egy nagy osztálytalálkozó, a kis utcák, terek, sarki boltok csoportokban beszélgetnek, viccelődnek, pletykálnak. Vigyáznak egymásra.

Fotó: Szandi
Szöveg: Lóri

1 gondolat erről: „Osztálytalálkozó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük