Valahogy ilyen a rend

Ezt a homlokzatot nem én vettem észre, butaság is volna mást mondani. Évek óta találkozgatok emberekkel itt, futólag, könyvet cserélünk, táskát, egy gyors mosolyt, kedves történetet, és megyünk tovább mind a magunk dolga szerint. Találkozunk a Diginél, megszoktuk, tudjuk, hogy hol van, mindenfelé útba esik, jó helyen van, a barátaim egy részének amúgy is innen van nete. Vártam már kint egy közös ebéd után, amíg egy lány lepapírozza a költözését odabent, de valahogy nem néztem fel sosem, vagy hát, sosem tudatosult.

Egy srácnak, akibe épp hogy nem voltam szerelmes, ez volt a kedvenc homlokzata. Kérdezte, tudom-e hol van, meg hogy Digi van alatta, persze, tudom, mind tudjuk, hogy hol van a Digi, de még sosem néztem fel a homlokzatra, vallottam be pironkodva, vagy hát sosem tudatosult. Azt mondta, hogy ha észrevettem volna, biztosan tudatosult volna, és tényleg.

Ez a homlokzat gyönyörű, és a legjobb helyen van, télen nyáron is egészben csodálható, nézheted a villamost várva, vagy csak úgy, egy kis padra lecsücsülve. Kora esti fényben a legszebb, de reggel is megragyogja a magáét. Amíg a szemből jövő villamost várjátok a Petőfi sugárútról, elég csak felnézned rá, és látod, hogy ilyennek kell lennie ennek az egész napnak, ilyen jól sikerültnek, nagynak, pontosnak mégis könnyednek, mert képtelenség, hogy ne ilyen legyen, amikor megrajzolták sem tudták, hogy lehet majd ezt ilyen szépen is.

Mert ez a homlokzat nem a tervezésről szól, hanem arról, hogy észreveszed. Nem csak a tervezést dicséri, hanem azt, hogy használod, hogy magadba fogadod a látványt, hogy itt ez a város, amit nekünk építettek, hogy nézzünk felfelé, és akkor úgy lesz rend, hogy magunkba fogadjuk az egészet, és hogy mint egy puzzle utolsó darabját a helyére tesszük. Hogy ettől lesz rend. Hogy nem tudom, hogy lehet elmondani, mennyire köszönöm ezt a rendet és a homlokzatot. A reggeleket, amiket megbikázott  az újra és újra felismerés, hogy lehet így is, és különösen annak a biztonságát, hogy többé már képtelenség nem felfelé nézni, mert minden sejtemmel ebbe a rendbe igyekszem, mert biztosan tudom, hogy ez a rend jó.

Fotó: Matyi
Szöveg: Sziszi

1 gondolat erről: „Valahogy ilyen a rend

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük