Tudom, hogy nem egy nap alatt történik minden, de a fejemben tényleg olyan, mintha csak egyetlen nap volna bármelyik átmeneti évszak. Tavasszal egyszer csak minden zöld lesz, olyan friss, tavaszi, levélzöld, és ősszel egyetlen pillanat alatt sárgulnak be a lombok, jellemzően délutánra, tanítás utánra, még sötétedés előttre. Persze lehet, hogy csak ekkor veszem észre: reggel még az anyámat sem ismerném fel a villamoson, aztán egyetem, ebéd, egyetem. Lehet, hogy éjjel történik, nem tudom, de én tényleg a délutánt képzelem így, a korábban lemenő napnak az utolsó meleg őszi sugaraitól sárgállik, barnul be minden.

Nyilván a kritikus tömegről van itt szó, a hány levélnek kell besárgulnia és lehullnia ahhoz, hogy észrevegyem tapasztalatáról. Bizonyára előtte is vannak levelek, apám szomszédjának a diófái már augusztus végén elkezdenek hullani, amikor még a tárgyaimat sem vettem fel, de azok nem azok a levelek. Az egy fecske nem csinál nyarat helyzete ősszel is létezik, lehullt levelekben mérem az őszt, rengeteg sárga, még el nem söpört, a járások tempója és típusa szerint mozgó könnyű levélben, amikor végignézel egy utcán, és árad ezekben a színekben.

Mindig van egy ilyen pillanat. Tudjuk, a természet felveszi hálóköntösét, a tarkát, amit jó nézni. Olvas valamit, mielőtt aludni tér, azt hiszik valami mulandóságról szólót, de szerintem nem így van, az ősz hard filozófiát olvas, ráér, elbóbiskol felette, meg-meg álmodja az elolvasott bekezdéseket, értelmez, és ért, odahallgat a villamosmegállóba, mit beszélünk, mosolyog rajtunk. Tudom, hogy közhely, de az ősz tényleg nem meghalni, nem elmúlni tér meg.

Ahol az ősz jár, ott nem remegnek meg az utak. Tudom, hogy Ady így képzeli, de szó sincs nagy gesztusokról, pusztulásról, halálról. Az ősznek szép a járása, magabiztos, élete teljében van, elég végignézni az utat a villamosmegállóig, elég érezni a hátamon a melegét, amíg várok. Az ősz az öröm afelett, hogy újra lehet az utca azon oldalán járni, amelyiket nem fedi az árnyék, az ősz ünnepli azokat a szegedieket, akik tudják, hogy nem kell az iskolatáska helyére pakolni még a napszemüveget.

Az ősz nem csak a ginkgo biloba fák, hanem a platánok is a ligetben, a jegenyefák a sugárutak mentén, és minden lombhullató fa az ősz, mind-mind a szegedi őszről beszélnek, tudják, hogy az ünneplő ruhák lehetnek ragyogó sárgák, mélybarnák, harsogó vörösek, és ősszel ünnepelnünk kell, mert a színeket, a jó órákat, az iskola végét, a munkahelyi sikereket, és az elért villamost is meg kell ünnepelnünk, azt is, hogy itt van az ősz, azt, hogy itt van újra.