Nem tudod elmagyarázni, de vannak azok a délutánok, amikről csak úgy tudod, hogy nagyon jók lesznek, pedig nem váltják meg a világot, te sem érsz el nagy sikereket, csupán egy mindennapi délután lesz, és te ki fogod élvezni ennek a délutánnak mindennapiságát. Nem úgy döntesz, hogy egy unalmas, dolgozós, e-mailezgetős, rendezkedős délelőtt után másként folytatod a napot, hanem csak egyszerűen érzed, hogy minden másként fog folytatódni.

Észreveszed, hogy a reggel felvett narancssárga pólód mennyire vidám színű, és hogy a rágó sárgadinnyés ízesítése amúgy mennyire jó is. Találkozol majd a barátaiddal, készülsz rá lélekben, villamost nézel, olyat, ami öt perccel előbb érkezik, nem olyat, amivel késnél, mert érzed, hogy ez nem az a késős délután, akkor sem, ha máskor sem csinálnak ebből ügyet. Nem kell meggyorsítanod a mozdulataidat, egyszerűen tudod, hogy takkra mindennel elkészülsz.

Reggel hűvösebbre készültél, de még most sem sül rád a hosszúnadrág, amúgy is állati jól áll a narancssárgával, ilyen szettben kellene elmenned meghódítani a világot, új parfüm, pár napja vetted, tulajdonképpen csak azért, mert az eddigi kifogyott, de élvezed, hogy ennek még nem szoktad meg az illatát. Ránézel az órádra, indulhatsz, a cipő a lábfejedre simul, hülyeség persze, de ma még a cipő is kényelmes.

Nincs háromszáz méter a villamosmegálló, de azt végig suhanod. Még fentről, de már hátulról süt a nap, még pici az árnyékod, de már biztosan szépen világítanak meg a sugarak. Olyan vagy, mint egy klippben, gondolod, de ezen a napon biztosan valami KFT klipben lennél. „Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet.” ez szólhatna a háttérben, vagy a Siker, pénz, csillogás, még moziba készülős első pillanatai: „Az ember néha filmszínházba vágyik”. Mert ez a nap tényleg olyan, mint egy KFT szám, hogy minden rendben van, és van hely benne mosolyogni, meg evidenciákról beszélni a cipők kényelmességéről.

Eléred a villamost. Éppen, de ez nem stresszforrás. Egyszerre siklotok be a megállóba, két lépésre vagy az ajtóig, addig úgyis kiszállnak. Van hely, nem csúcsidő, de nincsenek kevesen. Három megálló múlva már a barátaid is csatlakoznak hozzád, tudják, hogy a végében ülsz, mindig a végében ülsz, de mégis, ma valahogy evidensebb, hogy nem keresnek, csak rád néznek, egyből, felszállás után. Mosolyogtok, lekezeltek. Nincsenek nagy hogyvagyok, azok nem közétek meg nem is a villamosra valók. Még négy megálló, összeszedtek másokat, sőt, tulajdonképpen ők szednek fel titeket, mert ők vártak. Az előbb érkezők már szereztek bort, indulhat a délután további része, minden az eddigiek szerint.