Úszóház

Mik azok ott?
Hol?
Ott a Tiszán.

Barátom vendégségbe jött Szegedre, körbevezetem. Egész nap beszélek, túlbuzgó  idegenvezető vagyok. A fejemben a város térképe nem terekből és épületekből, hanem emlékekből és szimbólumokból áll. Most, ahogy barátom egy tiszai úszóházra mutatva azt kérdezi, mi az ott, elnémulok. Érzem, nem kell sok, hogy újra megkérdezze.

Na?
Mi na?
Mi az ott? Az a ház? Kocsma?
Nem, az nem kocsma. Az egy úszóház.
Úszóház? Laknak benne?
Nem egészen. Nem úgy ház. Nem laknak benne.
Akkor mire való? Kenukat tartanak ott?
Tulajdonképpen azt is, igen. Biztos kenuk is vannak rajta.
Hát még mi? Ezek raktárak? Elfogyott Szeged, és kellett építeni a vízre is?
Nem, nem erről van szó, nem raktárak. Itt emberek szoktak lenni, vagyis régen nagy élet volt az úszóházakon.
Nagy élet? Mindenki kenuzott?
Nem, tulajdonképpen nem is tudom, hogy voltak-e kenuk, csak azért mondtam, hogy igen, mert itt minden volt. Kenu, büfé, sör, szóval tulajdonképpen kocsma is volt. Ide jártak a szegedi polgárok.
És mit csináltak itt kenuzáson és iváson kívül?

Elszégyellem magam. Kenuzás és ivás? Csapnivaló szegedi vagyok. Még ahhoz is gőgös vagyok, hogy beismerjem a barátomnak, hogy valójában nem értem az úszóházakat. Voltam egyszer-kétszer ilyenben, de már akkor is azért vittek az öregek, hogy megmutassák, itt zajlott valaha a polgári élet: a professzorék kártyáztak a főszerkesztőékkel, a doktor házaspár sörözött az ügyvéd házaspárral, és a rakpartról a biciklijüket toló szegediek vágyakozva nézték őket. Mintha ők, akik az úszóházban ülnek, napoznak, vagy úsznak a közepén lévő medencényi térben, nem is ugyanabban a napfényben fürödnének, hanem valami sokkal fenségesebb pazarlásban, az időnek és a pénznek a túlzásában, titulusoknak, latin szavaknak és költőknek a kavalkádjában, mintha valójában minden csak az ő szórakoztatásukra lenne. Legalábbis így képzelem. Hogy Szegednek nem csak kávéházi, hanem úszóházi értelmisége is volt. Mindezt csak elképzelni tudom, mert már nincs, ma üresek az úszóházak, egyet diszkóvá alakítottak. Az értelmiség, ha utánuk jönnek a földi halandók, mindig arrébb megy, manapság épp át Újszegedre. Csak bámulni lehet utánuk, és találgatni, hogy milyen közös titkok tartják őket össze. Pedig jó lenne egy nagy közös úszóház, ahol mindenki arról beszélhetne, amiről akar: kikérhetné az orvosa véleményét az anyajegyéről, elolvastathatná a fizetési felszólítást az ügyvéddel, úszóversenyen legyőzhetné a professzort, és ha végzett, visszamehetne a biciklijéért, hogy hazatekerjen. 

Az úszóházban társasági életet éltek, mondom végül, mintha tudnám mi az a társasági élet, és nem csak bámészkodóként állnék kint a parton.

Fotó: Szandi
Szöveg: Lóri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük