Mindig a Kerek Perecnél találkozunk. Ezt tanultam meg először erről a városról, miközben a Kerek Perecre nem is volt kiírva, hogy az a Kerek Perec. Elvégre mindenki tudja – fel sem merült, hogy kiírják-e, miközben nekem szükségem lett volna rá. Pont így találkozunk ma a Kerek Perecnél, nem kérdeztük, hogy van-e bárki, aki nem tudja, hogy a Kerek Perec az a Telekom üzlet.

Mert a Kerek Perec nem egy pékség és kávézó, hanem egy hely, ami előtt találkozunk. Mint a kedvenc százforintos, odajárunk most kutyatápért, mert állateledelbolt lett, vagy az a hamburgeres, leveses, fornettis, salátázós hely, ami most megint bezárt, és nem tudni, hogy miként fog újranyitni, de új pult van, szóval valaki biztosan kivette. És akkor az Aradi Büféről (hívja így bárki?) már tényleg nem is kell beszélnünk.

A becsődölt könyvesbolthálózat szegedi üzletének a helyén török étterem nyílik, a Petőfi sugárúti dohányboltba korábban máshol kellett bemenni, nyomtatószalonból pedig kettő volt a BTK körül, a sugárút felőli nyitott hétkor. Fel tudjuk osztani a várost aszerint, hogy mit árultak akkor a trolimegálló mögötti üzletben, amikor te érkeztél, vagy, hogy lehetett-e kártyával fizetni a kávédért az út túloldalán. A város folyamatosan újrateremti magát, és mi nem csak térben, de időben is képesek vagyunk kijelölni a magunkét. Mindig itt ittam az első két óra között a kávét – mutat a nő a szolárium felé. Mekkora butaság lenne egy szoláriumban kávézni.

Már itt laktam, amikor újra kinyitottak a Virág cukrászdák, először lekváros kenyeres fagyit ettem a Kis Virágban. A legjobb barátomnak már evidens, hogy vannak, tőlem tudta meg, hogy nem voltak mindig, és hogy egyáltalán nagy dolog, hogy újra kinyitottak. Honnan tudná – mondja, és tényleg. Honnan tudná. Vajon van-e bármi állandó a Liquor Store-on kívül, aminél biztosabb aztán tényleg, …biztosan volt élet előtte is a városban.

A város olyan, mint az a kopott ház a Kossuth Lajos sugárút és a Párizsi körút sarkán. Nem az, amelyikben a turkáló van, hanem annak a túloldalán, ahol a kisbolt volt régen. Volt valamilyen süti, amit mindig ott vettem, de már nem emlékszem igazán az egészre, csak hogy megálltam ott biciklivel. Kis piros korlát volt, oda lehetett kötni. Az a ház régen csak egyemeletes volt, lehet látni a téglákig kopott homlokzatokon, hogy egészen másból építették, és az ablakok is mások, lehet, hogy a belmagasság is eltér. Csak úgy felhúztak rá még egy emeletet, beköltöztek, és azóta is élet van benne, fel sem merül, hogy lehetne másként is.

Milyen volt, emlékszel? A pékmanók dagasztottak a kirakatban, nem néztek a járókelőkre, megvolt a maguk dolga, nem értek rá egész nap bámészkodni. Amikor ide kerültem, nekem úgy mutatták, mint valamit, amiről illik tudni, vagy amit elégszer meg kell nézni, hogy ehhez a városhoz tartozz. Milyen butaság. Dagasztó manók egy telefonüzlet kirakatában.