Reggeli zene

David Bowie – The Man Who Sold The World

We passed upon the stair

Kilépek a nagy tízemeletesből, tél van, reggel, de a fény nem hoz vigaszt: csak erősebb így a házak szürkesége. Ugyanaz az út mindig. Hiába is magyaráznám, milyen fárasztó, hogy már én érzem magam úgy, mint egy kitaposott cipő, amit lassan koptat, formál, kitapos a beton, a lakótelep, az út, te azt mondanád: én választottam ezt a munkát, lakóhelyet, életet. Elcserélném veled. Na jó, nem minden percét, de ezt a reggelt például igen: nem kell se a szürke ég, se a lassú, de folytonos szél, ami, ha nem fújna, talán el is veszteném az egyensúlyom, mert már nem volna minek ellentartani. Előveszem a fülhallgatóm, zenét kapcsolok.

We spoke of was and when

Ezzel járulok hozzá a reggelhez: a kukásautó járja végig a házakat, a munkások legallyaznak egy túl terebélyes fát, a boltos kinyit, jönnek menetrend szerint a buszok, és én ezeket minden reggel más dallamra figyelem. A hörgő metál alatt a buszsofőr komor tekintete, mint az alvilág kapujának őrzője, Bach alatt észreveszem az eleganciát az eladó mozgásában: ahogy felemeli az újonnan érkezett árut, nem görnyed, kezében a dobozzal teljesen kiegyenesedik. Most haladok el a kirakatsor előtt. Legalább két percig nem vagyok egyedül. Ketten sétálunk, a tükörképem meg én.

Although I wasn’t there
He said I was his friend

Nem szeretném tudni, ma hogy nézek ki. Csak álmosan magamra vettem a legfelső ruhát a szekrényből, meg sem fésülködtem. A fürdőszobatükör kíméletes, rajtam kívül csak a jól ismert tárgyakat, a fogkefét, a fogkrémet mutatja, de ezek a kirakatok alattomosak: itt a legújabb divat, minden, ami ezen a reggelen lehettél volna. Az ember csak bámul a ruhákra és cipőkre, ha ezeket hordanám, nem kéne erőlködnöm, ők majd kezeskednek értem, amíg nem döntöm el, hogy ki is legyek. 

Which came as some surprise
I spoke into his eyes, ’I thought you died alone
A long long time ago’

Állok a megállóban, körülöttem megkezdődik a csúcsidő. Nem tudok olyan gyorsan megpördülni a tengelyem körül, hogy belássam az egészet: a menetrendet nézem, rajtuk a letépett matricák ottmaradt csonkjait, a szemben levő tízemeletest, ami kihúzza magát, ahogy megcsillan az ablakain a fény, a földön egy összecsomósodott zsebkendőt, a csatorna felé gurítja a szél. Valakinek biztos tartogat ennél szebbet is a reggel. Rólam sem árul el semmit, hogy mit látok: ki tudja, ki vagyok a szemközti ház ötödik emeletéről nézve, ahogy árnyékom hosszúra nyúlva szegeződik a körút felé. Ki tudja, aki mögöttem áll, mit lát belőlem: egy kabátot, leszegett fejet, fülhallgatót, táskát, vagy a részletek valami olyan rendszerét, amire nem gondoltam volna soha.

 „Oh no
Not me
I never lost control
You’re face to face
With the man who sold the world

Nem gondolok az anyukára, aki a két kisgyerekét óvodába viszi, nem gondolok a buszsofőrre, akinek tegnap vesztett a kedvenc csapata, és harmadik hete megy ki magánba hétvégente, nem gondolok a diákra, aki történelemből felel, és most évszámokat mormol, nem gondolok a férfira, aki ma kezd az új munkahelyén, amit három hónap munkanélküliség után kapott, nem gondolok a nyugdíjasra, aki vásárolni megy, mert csak a boltban tud emberekkel beszélni, nem gondolok az emberekre, akik ezen a buszon ülnek velem, mert célba kell érnem, ahogy nekik is, csak hagyom őket menni, hagyom őket menni tovább.

Fotó: Szandi
Szöveg: Lóri

1 gondolat erről: „Reggeli zene

  1. Ez az írás mintha az én napi utamról szólna .Olyan mint egy film,amit titkban készitett valaki rólam ,amikor megyek a reggelenkénti napi kiflimért a közelei üzletbe,.Már ezt a kis sétát sem szeretem.Alig találkozom emberekkel,de ha mégis valaki jön szembe velem meg sem ismerem mert arca úgy el van takarva mintha félne tőlem,vagy én tőle.Én más reggelt szerettem, amikor beszélgetni lehetett munkába menet a zsúfolt villamoson,a rég nem látott ismerősöket öleléssel üdvözölhettem, és igazi friss levegőt lélegezhettem be .Szeretném ezt
    még megélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük